
Szóval visszatérve a történetre, megérkeztünk pár órás út után Pictonba. Itt ettünk egy igazi hamisítatlan fish and chips-t, a T&O nevezetű nagyon híres, és eszméleten régi és nagy múlttal rendelkező fish and chips-esnél, akinek már talán az ükapja is ugyanott volt fish and chips-es, úgyhogy itt igazán hatalmas adag és hamisítatlanul fekete-fehér újságpapírba csomagolt adagot kaptunk. Elég sokat szerencsétlenkedtünk itt Pictonban, hogy akkor pontosan merre is induljunk tovább a déli szigeten. Az útikönyvek szerint gyönyörű a Marlborough Sound, de annyi időnk nem volt, hogy mondjuk egy napig itt túrázgassunk a könyéken, ezért (szégyenszemre) kocsiba ültünk és tettünk egy kitérőt –négykeréken- a Queen Charlotte track felé. A gyalogtúrát viszont végül nem vállaltuk be. Tulajdonképpen három lehetőség van a Marlborough Sound megcsodálására: 1: egy méregdrága hajóút, de hajóból, hogy átjöttünk a szoroson nagyjából már láttuk az öblöket; 2: gyalogúton a híres-neves track-ek egyikén, ilyenkor ugyebár minimum egynapos sétákról beszélünk; 3: vagy autóval belőni egy jó útvonalat és a szerpentines úton meg-megállni egy-egy kiállónál és gyönyörködni a természetben. Nos, itt a déli sziget északi részén mi tehát ez utóbbit választottuk, és úgy döntöttünk inkább a Milford Sound-on hajókázunk majd egyet. Majd elindultunk délnek: cél Kaikoura volt és a „wild-wild coast”. Erre a részre nagyon kíváncsiak voltunk, mert állítólag erre a területre nagy fóka és delfinállomány koncentrálódik, s el sem tudtuk képzelni, milyen is egy fóka/delfin vagy pingvin-encounter (az újzélandiak tipikusan minden ilyen programot „encounter”-nek, találkozásnak hívnak). Ekkor még nem tudtuk, hogy milyen fagyos egy-egy ilyen ”encounter”.



A várostól pár kilométerre északra már látszott, hogy milyen gyönyörű a táj és milyen vadregényes a part. Egyébként Pictontól Kaikouráig is nagyon szép volt az út, szinte cowboynak képzelhetted magad, amint vadnyugati négykerekes-paripádon elhajtasz a sárga hangafüves, dimbes-dombos, karámokkal szabdalt táj mellett. Kaikoura egyszóval lélegzetelállítóan szép volt! Épp ment le a nap, amikor megérkeztünk, a napsugarak narancsszínűre festették a partszakaszt és aranylóra a hullámokat, amelyeken pár hullámlovas gyakorolt. A partvonalon meredeken emelkedett a domboldal, baloldalt a sziklás partokon pedig fókák pihentek-játszottak. Persze megálltunk, és kúszva-mászva annyira közel próbáltunk menni a „vadállatokhoz”, amennyire azok engedtek anélkül, hogy elijesztettük volna őket, hiszen mikor adódik egy magyar embernek lehetősége arra, hogy pár méterről nézhessen farkasszemet egy fóka-kutyapofival. Azért írom ezt, mert annyira kutya-jellegű sötétbarna szemük van, és pont olyan ártatlanul, kíváncsian és fürkészően tudnak rád pillantani egyenesen a szemedbe, mint egy kutya a gazdijára. Állítólag különben egy szabály van: ne menj a fóka és a tenger közé. Ha ezt betartod, akkor a fóka támadni biztos nem fog, mert ott van neki a menekülési útvonal, de ha azt elzárod -mert közé és a tenger közé állsz-, akkor ki tudja mi történhet. Bár szerintem még senki sem tudott véres fókatámadásról beszámolni. Ezek az állatok inkább félénkek voltak, mint vérszomjasak. Nagy harcok mentek ám a legjobb napozóhelyért és volt is egy hatalmas hím, aki elkergette a kisebbet egy csodás szikláról, ami pont megfelelő volt neki ahhoz, hogy.... rövid rángatózás után..... kihányja a vacsoráját..... Nem tudom hány embernek sikerült eddig okádó fókát videóra venni, de nekünk van egy ilyen felvételünk. Feljebb sétáltunk a parton, és bármerre mentünk mindenhol az országúttól alig pár méterre lent a sziklás parton százával sütkéreztek a fókák. Isti lekúszott az egyikhez és próbálta tapsikolással cirkuszi mutatványokra késztetni, de szerintem a fóka jobban szórakozott az előadástól. Valójában csak a figyelmét akarta felhívni, hogy ne arra ébredjen, hogy egy idegen alak néz farkasszemet vele tőle fél méterre. Mindenesetre felvették a kommunikációs kapcsolatot és hosszú percekig nézegették, méregették egymást. A kisfóka izgett-mozgott, zavarában himbálózott ide-oda, de mégis 1-2 méter közel engedett minket magához.

Aznap este már nem tudtunk más programot szervezni, mert egész délután a fókákkal voltunk elfoglalva, így estére értünk csak a Kaikoura Holiday Parkba, ahol megint a sátorozás melett döntöttünk. Ezzel csak az volt mindig a baj, hogy egy idő után lekapcsoltak minden lámpát a parkban, így volt egy fejlámpánk, azt akasztottuk fel a sátorban és az volt a világításunk. Csak hát ez mindig azt jelentette, hogy amint felkapcsoltuk, nemcsak mi láttunk, hanem mindenki más is tisztán látott minket.



Hi, it's a very great blog.
VálaszTörlésI could tell how much efforts you've taken on it.
Keep doing!
Szia ez egy nagyon király blog, de hol a sugárban hányás?
VálaszTörlésÉe Docbali egy ilyen innen szögből szeretné látni.
Köszönettel a rétvevők, hikk
Hello, koszonjuk szepen! A sugarban hanyas, vagyis foka-roka 0:10 nel van, ahogy igertem. :)
VálaszTörlés