Kora délután értünk Savusavu-ba. Rutinosan először taxiba ültünk és megnéztünk két szállást, és végül a Budget Lodge mellett döntöttünk. Indiai tulaj, nagyon pici, de szépen rendben tartott szobák, tiszta ágyakkal és lepedőkkel, sőt még kis zuhany és WC is volt a szobában, igazi luxus! Éljen a kő és a beton!!! 
Volt kis gekkónk is, így most a világért se fújtam volna be rovarirtót sem – de szerencsére nem is kellett, mert Pisti gyorsan befoltozta a szúnyoghálót leukoplaszttal. Fél óráig álltunk a zuhany alatt mire le tudtuk mosni az „út porát”.
A fidzsi-i falusi építkezésről azt hiszem még nem írtunk. Nos, láttunk pár építkezést ahol az „alapok” le voltak már rakva, és így már tudjuk miért olyan időtlen, girbe-gurba és szétesőek a házak. A fa alap mindössze néhány vékony cölöpből és nagyon vékonyka lécekből áll, a házak oldala fából vagy hullámos bádoglemezekből, a belső falak általában vékony farost jellegű lemezből készülnek. Az ablakok nem egyben vannak, hanem kis billenős üveglapokból állnak, amik külön-külön nyílnak. Nagyon ritkán látni tégla, vagy beton épületeket. Lavenában láttunk ilyet, se ablaka, se ajtaja, se vakolata nem volt, se szobák, se bútorok. Az emberek egyszerűen beköltöztek egy-egy ilyen betonbunkerbe és a padlón zajlott az élet. Még a templomoknak, amiket láttunk, azoknak sem volt sem ajtaja, sem ablaka.
Savusavu már nagyvárosnak minősül és valóban volt itt két élelmiszerbolt (vasárnap is nyitva voltak!), egy-két kajálda és néhány szállás is, sőt több hotel is volt. Sok turistával is találkoztunk, látszott hogy ide már többen ellátogatnak – főleg vitorlással. A város maga egy kis öbölben fekszik, kilátással egy kikötőre, ahol a gazdagok jachtjai állomásoznak. Nagyon sok itt a milliomosok által épített luxusnyaraló.
Szuperül éreztük magunkat itt a civilizált, de mégis falusi légkörben. Tudtunk piacra járni (minden egy dollár volt (100 forint), pl egy fürt!!!!! banán, egy marék!!!! papaya, egy hatalmas!!!!!!! ananász. Sajnos hátizsákra is szükségünk volt, mert a sok cipekedéstől, dobálástól az egyik felmondta a szolgálatot. (Később persze amit vettünk (indiai olcsóság persze) az is becsődölt).
Savusavuban azt terveztük, hogy megérdeklődünk pár dolgot azzal kapcsolatban, hogy mégis mennyibe kerülne itt egy vállalkozást indítani, megnézünk kíváncsiságképpen néhány telket stb. Másnap reggel el is kezdtük az intézkedést. Nálam volt egy elég részletes tervrajz egy kis vendégházról, hogy tudjunk árajánlatot kérni, Istinek meg megvolt a telek-elképzelése. Felkerestünk két ingatlan ügynököt és két építőcéget is ahol felvázoltuk terveinket. Az építősök egyből kocsiba ültettek minket és körbevezettek néhány általuk épített ingatlanban, és körülbelül 1000-1300 FJD 
per négyzetméterre becsülték az építkezés árát. Pár nap múlva bekerültünk a köztudatba és már mindenki tudni vélte a városban, hogy mi vagyunk a milliomos befektetők akik földet keresnek itt a szállodájukhoz. Az ingatlanközvetítő is nagyon kedves volt, ő egy Hollandiából idetelepül bevándorló. Mutatta is a régi úságcikkeket, amelyek beszámolnak róla, hogy ő volt az első „sikertörténet” itt Savusavun, az idegen, aki idejött földet vett, azt sajátkezűleg "dzsungelirtotta", majd felparcellázta és meggazdagodott. Nos valóban így lehetett akkoriban, mert később is számos olyan történetet hallottunk, ahol jött a külföldi, olcsón vett földet, kiirtotta a dzsungelt, felcikkezte, eladta, meggazdagodott és azóta is boldogon él ha meg nem halt.
A telekárak igazán nevetségesek ahhoz képest, hogy hol is vagyunk. Míg Magyarországon 10-20 millió egy jobb helyen lévő telek, itt ahol minden telek gyönyörű környezetben van, és csak az a kérdés hogy közelebb vagy távolabb a tengerparttól, itt megkaphatsz egy 9 holdas!!!!!!! pagonyt 100.000 USD-ért. Igaz sok helyen magadnak kell megoldanod a víz és áramellátást, de ez nem szokatlan itt a szigeten, mert sokan megújuló energiát használnak, vagy generátort üzemeltetnek, s ez ugyanúgy igaz a hotelekre is. Aaron-tól, az ingatlanügynöktől, azt is megtudtuk, hogy befektetés szempontjából még mindig Nadi (ejsd Nandi) a legjobb célpont. Nyílván odaérkeznek a nemzetközi gépek- de a turisták 80-90%-a ott is marad, (max kihajózik a közeli Yasawa szigetekre, amit később mi is megtettünk), és csak pár százalékuk jön át ide Savusavu-ba, Taveunira pedig, ahol mi voltunk szinte nulla (amit mondjuk tapasztaltunk is). Ez azért érdekes, mert a sziget északi része például teljesen kiépítetlen, áram stb. sok helyen nincs is, az utak rosszak, pedig a víz alatti világ itt a legszebb és legérintetlenebb, tehát fantasztikus búvárturizmus épülhetne ide. Délután feladtunk képeslapokat otthonra, nagyon viccesen 40 forintba került csupán a postaköltség Fidzsi-Magyarország viszonylatban - nem hittünk a szemünknek.
Délutáni sétánk során megnéztük a híres Hot Springs-et, ami gyakorlatilag két aprócska forró vizes feltörés volt az egyik aszfaltút mellett. Láttuk is rögtön, hogy valaki már belelógatott egy batyuba kötött kis elemózsiát, hogy megfőzze. Ami inkább furcsa látvány volt, hogy a föld alatti forró vízfolyásoknak köszönhetően, amelyek itt-ott beletorkollottak a tengerbe, a partokon néhol gőzölgött a víz, ami igen sejtelmes látványt nyújtott.
A helyi iskolában épp évzáró ünnepség volt és mindenki szép ünnepi ruhákban (indiaiaknál ez különösen nagyon látványos) lézengett az utcán. Az egyenruhás gyerekek örülhettek, mert ma ért véget az iskola, jön a karácsonyi szünet. Mint később megtudtuk itt pálmafát díszítenek fel, de a díszek ugyanolyanok, mint otthon. Egy ajándékárus fidzsi öregtől azt is megtudtuk, hogy régebben, lányok-fiúk ilyenkor löszhomokos-agyagos vízzel kenték be a hajukat, amitől az nagyon durván beállt egy nagy rasztába és könnyen formázható volt, jó tartást kapott és divatos fekete lett. Ünnepi alkalmakkor ma is rengeteg fekete hajfesték fogy, mert még mindig az számít szépnek és divatosnak akinek ébenfekete a haja.
2008.november 26. Ma este indulunk át ezúttal egy jóval nagyobb komppal a Sullivan Shipping Company-val a főszigetre, de előtte még van egy kis dolgunk. Délben beültünk kávézni a Bula Re kávézóba, s ekkor még nem tudtuk, hogy új barátokat fogunk itt szerezni. Láttuk, hogy este lovo sütés-főzésen lehet részt venni. Sajnos kérdésünkre, miszerint csatlakozhatunk-e egy kedves pincérnő kifejtette, hogy a mait érdeklődés hiányában lemondták. Éppen kezdtünk elbúsulni, amikor jött vissza mosolyogva, hogy ha érdekel minket, akkor ma este csak nekünk, mégis megcsinálják. Persze, hogy érdekelt. Volt még időnk az esti lovo vacsiig, így elhatároztuk, hogy megnézzük a közeli luxus resortot, ami Jaques Cousteau fiának tulajdona (ő maga nagyon ritkán jár erre).
A resort valóban hatalmas és fényűző volt. Az egész gyönyörű sötétbarna fából épült, hatalmas terasszal (ez amúgy is jellemző fidzsi hotel építkezés stílus), tágas nyitott terekkel, hangulatos lámpákkal, medencékkel, amelyekben láthatóan milliomos nénikék és bácsikák s azok gazdag csemetéi áztatták magukat. Szerettünk volna körülnézni alaposabban, de mint megszoktuk, ehhez apró hazugságokra van szükség. Így most (is) behazudtuk, hogy szállást keresünk, de még nem döntöttük el, hogy hol, és búvárkodni is tervezünk, de azt sem tudjuk még hol (dehogynem tudtuk... 20 ezer forintnyi dollárba került volna itt egy merülés, naná, hogy nem velük akartunk búvárkodni), így készségesen körbevezettek minket, és kipuhatolhattuk, hogy ők hova viszik a búvárjaikat. Sajnos a Budget Lodge szállásunkat akkor is mindig „égő” volt bevallani, amikor földeket néztünk, hiszen elő kellett adni magunkat, mint komoly vevők, így mindig kegyes kis hazugságokra kényszerültünk.
A divecenterben ügyeletes német sráctól megtudtuk, hogy 9-10 site-ra viszik innen az embereket, és mutatott egy halom képet is, de azt kell, hogy mondjuk ez nyomába sem ér színek és elővilág szempontjából a taveuni-i Rainbow Reef-nek.
Kicsit hamarabb érkeztünk a lovo vacsira, de nem volt baj, mert a lovo már kész is volt. Ez egy kicsit csalódás volt, mert azt igérték, hogy ott helyben láthatjuk is, hogy hogyan készül, vagy részt is vehetünk benne. Állítólag a szemerkélő eső miatt nem lehetett begyújtani, így korábban otthon készítették el egy saját lovo-ban, nem pedig az étteremében. Sajnáltuk nagyon. A lovo egyébként egy tradicionális fidzsi sütési módszer, amelynek során az ételt (húst, halat, zöldségeket stb.) pálmalevelekbe csomagolják, egy földbe vájt mélyedésbe helyezik, amelyben előre felhevített 
lávakövek vannak. Ezután betakarják az egészet pálmalevelekkel és zsákokkal és pár óráig így hagyják párolódni. No hát ezt a folyamatot nem sikerült nyakoncsípni, viszont a vacsi így is nagyon- nagyon finom volt. Megismerkedhettünk egy huncut fidzsi nénikével, aki kávát is készített nekünk. Hihetetlen huncutsággal a szemében, és cinkos kacajok kíséretében kevergette a grogot, mintha valami jó boszorkány lenne. Nos nem sokáig maradtunk egyedül. Először hárman káváztunk, majd heten, végül pedig egy rendőr is csatlakozott az egyre lassabban forgó nyelvű, ám annál beszédesebb társasághoz. Megismerkedhettünk a „rendőrrel”, egy fiatal nagydumás duci csajjal, Turakival a tulajjal, aki összeházasodott egy gazdag német turistanővel, innen lett nékije étterme, Joe-val a kedves fidzsi sráccal aki később zenei Cd-t állított nekünk össze a kedvenceiből. Egyre több mese került elő, a füle mögé lassan mindenki virágot tűzött, ittuk-ittuk a kávát, csattogott a fényképező, sőt még táncra is perdültem a végén Turaki-val. Soha véget nem érő estének tűnt, ahogy a kifogyó kávatál mellé egyre másra kerültek elő az újabb káva zacskók és újabb és újabb szürke löttyök keveredtek. Sokat megtudtunk arról, hogy Fidzsi mekkora „melting pot” (olvasztó tégely), és hogy itt aztán szabad a szerelem, bárki bármilyen nemzetiségűvel gond nélkül összejön, és egyáltalán nem ritkák a fidzsi-indiai-német-angol-amerikai vagy akármilyen turista keveredések. Így lett Fidzsiből lassan egy nagy „gyümölcssaláta” ahogy ők jellemzik.
A lány azt is megjegyezte mi vagyunk az első turistapár akik képesek voltak végiginni velük az egész éjszakát, így nagyon büszkék lehettünk magunkra. Azt mondta ennek két oka lehet, vagy nagyon imádjuk a kávát, vagy egyszerűen céltalanok vagyunk, ezen nagyot röhögött mindneki. Miután megtudták hogy következő uticélunk Suva, hosszasan kezdték magyarázni rajzolgatva, szóról szóra újraismételve, hogy Suvában hogyan jutunk el a keresett szállásig.
Volt még egy kis időnk másnap a komp indulásáig így eldöntöttük, hogy átúszunk a zsúfolt kikötőn a szemközti békésnek és elhagyatottnak tűnő kis szigetre. Ide jártak a helyi gyerekek a saját maguk vagy a nagytestvérük által eszkábált tutajokkal. Egyszerűen leültek a parti vízbe és kókuszdiót majszolgattak. Ezt terveztük mi is. A felénél rájöttünk, hogy nagyon nehéz lesz odaúszni, ugyanis a víz a felétől olyan sekély volt és olyan éles kavicsok és korallok voltak, hogy gyalogolni fájdalmas volt, úszni meg méginkább, mert a hasadat és lábadat közben összevissza karcolták a korallok és éles kövek. És persze ki tudja hol bújik meg egy egy kőhal vagy oroszlánhal. A part viszont megváltás volt, gyönyörű fehér homokos. Nem sokáig maradtunk egyedül. Először néhány fiú jött bozótvágóval és vágtak-lékeltek nekünk néhány kókuszdiót (én továbbra is mindig megijedtem, amikor ilyen marcona fekete fiúk közeledtek egyenesen felénk nagy harci bárddal, de mindig kiderült, hogy csak azért jönnek, hogy megkérdezzék ne skalpoljanak-e meg nekünk néhány kókuszdiót). Majd „kikötött” két kissrác a tutajával. A parti vízben feküdve és kókuszdiót rágcsálva velük töltöttük a délután további résztét. Mi tanítgattuk őket magyarul, ők meg minket fidzsiül. Őszintén szólva nekik sokkal jobban ment. A szüleik és testvéreik hamarosan jöttek értük egy kis ladikkal és felajánlották, hogy minket is kivisznek a partra. 6-10 éves gyerekek voltak, de úgy vigyáztak ránk a csónakban, hogy meg ne erőltessük magunkat a nagy evezésben, mintha már képzett kis vendéglátók lennének. Gyorsan ettünk egy fish and chipst, majd felszedtük megint a rengeteg cumónkat és elindultunk a kompkikötő felé, ahol majd este nyolckor indul a nagy komp át Viti Levu-ra, Suva-ba.
A komp körül rögtönzött kis piknik kerekedett. Megjelentek az utcai árusok, hátha kell még valakinek valami indulás előtt. Színes ruhába öltözött rokonok integettek, virágzott a rögtönzött piac. A bárka ezúttal meglepően jól felszerelt volt. Minden volt benne, ami ehhez az éjszakai tizenegynehány órás hajóúthoz kell. Étkező, TV-néző helyiség, és legkondis kis hálófülkék. Tudod az a fajta ami vonatokon is van, keskeny folyosó kétoldalt emeletes ágyakkal, amiken elhúzható sötétítőfüggöny van. Egyet-egyet mi is béreltünk magunknak. A deck-en egyből megint kávatársaság alakult és előkerült a piros műanyagvödör a felmosólé jellegű itallal. Próbáltunk elsunnyogni a helyről, mert a tegnapi után nem bírtunk volna ki még egy álmatlan kávás estét, de megint meginvitáltak. Amint látták, hogy fényképező van Pistinél, szóltak, hogy ha nem bánnánk fényképezzük le őket. Ennek nagyon megörültünk, mert a Piszkos Fred – Fülig Jimmy és haverjai társaságát igazán érdekesnek találtuk! Ők bedig beálltak, és hiányos fogsoraikkal őszintén belevigyorogtak a kamerába. Szépen megköszöntük és ezúttal kihagytuk a káva bulit. Kis nézelődés és üldögélés után hamar álomba merültünk. Olyan jót és zavartalant, mint ott a ringatózó hálófülkében a koszos pokrócok között,...még sosem aludtam.
November 28.-án reggel érkeztünk Suva kikötőjébe.
Volt kis gekkónk is, így most a világért se fújtam volna be rovarirtót sem – de szerencsére nem is kellett, mert Pisti gyorsan befoltozta a szúnyoghálót leukoplaszttal. Fél óráig álltunk a zuhany alatt mire le tudtuk mosni az „út porát”.A fidzsi-i falusi építkezésről azt hiszem még nem írtunk. Nos, láttunk pár építkezést ahol az „alapok” le voltak már rakva, és így már tudjuk miért olyan időtlen, girbe-gurba és szétesőek a házak. A fa alap mindössze néhány vékony cölöpből és nagyon vékonyka lécekből áll, a házak oldala fából vagy hullámos bádoglemezekből, a belső falak általában vékony farost jellegű lemezből készülnek. Az ablakok nem egyben vannak, hanem kis billenős üveglapokból állnak, amik külön-külön nyílnak. Nagyon ritkán látni tégla, vagy beton épületeket. Lavenában láttunk ilyet, se ablaka, se ajtaja, se vakolata nem volt, se szobák, se bútorok. Az emberek egyszerűen beköltöztek egy-egy ilyen betonbunkerbe és a padlón zajlott az élet. Még a templomoknak, amiket láttunk, azoknak sem volt sem ajtaja, sem ablaka.
Savusavu már nagyvárosnak minősül és valóban volt itt két élelmiszerbolt (vasárnap is nyitva voltak!), egy-két kajálda és néhány szállás is, sőt több hotel is volt. Sok turistával is találkoztunk, látszott hogy ide már többen ellátogatnak – főleg vitorlással. A város maga egy kis öbölben fekszik, kilátással egy kikötőre, ahol a gazdagok jachtjai állomásoznak. Nagyon sok itt a milliomosok által épített luxusnyaraló. Szuperül éreztük magunkat itt a civilizált, de mégis falusi légkörben. Tudtunk piacra járni (minden egy dollár volt (100 forint), pl egy fürt!!!!! banán, egy marék!!!! papaya, egy hatalmas!!!!!!! ananász. Sajnos hátizsákra is szükségünk volt, mert a sok cipekedéstől, dobálástól az egyik felmondta a szolgálatot. (Később persze amit vettünk (indiai olcsóság persze) az is becsődölt).
Savusavuban azt terveztük, hogy megérdeklődünk pár dolgot azzal kapcsolatban, hogy mégis mennyibe kerülne itt egy vállalkozást indítani, megnézünk kíváncsiságképpen néhány telket stb. Másnap reggel el is kezdtük az intézkedést. Nálam volt egy elég részletes tervrajz egy kis vendégházról, hogy tudjunk árajánlatot kérni, Istinek meg megvolt a telek-elképzelése. Felkerestünk két ingatlan ügynököt és két építőcéget is ahol felvázoltuk terveinket. Az építősök egyből kocsiba ültettek minket és körbevezettek néhány általuk épített ingatlanban, és körülbelül 1000-1300 FJD 
per négyzetméterre becsülték az építkezés árát. Pár nap múlva bekerültünk a köztudatba és már mindenki tudni vélte a városban, hogy mi vagyunk a milliomos befektetők akik földet keresnek itt a szállodájukhoz. Az ingatlanközvetítő is nagyon kedves volt, ő egy Hollandiából idetelepül bevándorló. Mutatta is a régi úságcikkeket, amelyek beszámolnak róla, hogy ő volt az első „sikertörténet” itt Savusavun, az idegen, aki idejött földet vett, azt sajátkezűleg "dzsungelirtotta", majd felparcellázta és meggazdagodott. Nos valóban így lehetett akkoriban, mert később is számos olyan történetet hallottunk, ahol jött a külföldi, olcsón vett földet, kiirtotta a dzsungelt, felcikkezte, eladta, meggazdagodott és azóta is boldogon él ha meg nem halt. 
A telekárak igazán nevetségesek ahhoz képest, hogy hol is vagyunk. Míg Magyarországon 10-20 millió egy jobb helyen lévő telek, itt ahol minden telek gyönyörű környezetben van, és csak az a kérdés hogy közelebb vagy távolabb a tengerparttól, itt megkaphatsz egy 9 holdas!!!!!!! pagonyt 100.000 USD-ért. Igaz sok helyen magadnak kell megoldanod a víz és áramellátást, de ez nem szokatlan itt a szigeten, mert sokan megújuló energiát használnak, vagy generátort üzemeltetnek, s ez ugyanúgy igaz a hotelekre is. Aaron-tól, az ingatlanügynöktől, azt is megtudtuk, hogy befektetés szempontjából még mindig Nadi (ejsd Nandi) a legjobb célpont. Nyílván odaérkeznek a nemzetközi gépek- de a turisták 80-90%-a ott is marad, (max kihajózik a közeli Yasawa szigetekre, amit később mi is megtettünk), és csak pár százalékuk jön át ide Savusavu-ba, Taveunira pedig, ahol mi voltunk szinte nulla (amit mondjuk tapasztaltunk is). Ez azért érdekes, mert a sziget északi része például teljesen kiépítetlen, áram stb. sok helyen nincs is, az utak rosszak, pedig a víz alatti világ itt a legszebb és legérintetlenebb, tehát fantasztikus búvárturizmus épülhetne ide. Délután feladtunk képeslapokat otthonra, nagyon viccesen 40 forintba került csupán a postaköltség Fidzsi-Magyarország viszonylatban - nem hittünk a szemünknek.
Délutáni sétánk során megnéztük a híres Hot Springs-et, ami gyakorlatilag két aprócska forró vizes feltörés volt az egyik aszfaltút mellett. Láttuk is rögtön, hogy valaki már belelógatott egy batyuba kötött kis elemózsiát, hogy megfőzze. Ami inkább furcsa látvány volt, hogy a föld alatti forró vízfolyásoknak köszönhetően, amelyek itt-ott beletorkollottak a tengerbe, a partokon néhol gőzölgött a víz, ami igen sejtelmes látványt nyújtott.
A helyi iskolában épp évzáró ünnepség volt és mindenki szép ünnepi ruhákban (indiaiaknál ez különösen nagyon látványos) lézengett az utcán. Az egyenruhás gyerekek örülhettek, mert ma ért véget az iskola, jön a karácsonyi szünet. Mint később megtudtuk itt pálmafát díszítenek fel, de a díszek ugyanolyanok, mint otthon. Egy ajándékárus fidzsi öregtől azt is megtudtuk, hogy régebben, lányok-fiúk ilyenkor löszhomokos-agyagos vízzel kenték be a hajukat, amitől az nagyon durván beállt egy nagy rasztába és könnyen formázható volt, jó tartást kapott és divatos fekete lett. Ünnepi alkalmakkor ma is rengeteg fekete hajfesték fogy, mert még mindig az számít szépnek és divatosnak akinek ébenfekete a haja.2008.november 26. Ma este indulunk át ezúttal egy jóval nagyobb komppal a Sullivan Shipping Company-val a főszigetre, de előtte még van egy kis dolgunk. Délben beültünk kávézni a Bula Re kávézóba, s ekkor még nem tudtuk, hogy új barátokat fogunk itt szerezni. Láttuk, hogy este lovo sütés-főzésen lehet részt venni. Sajnos kérdésünkre, miszerint csatlakozhatunk-e egy kedves pincérnő kifejtette, hogy a mait érdeklődés hiányában lemondták. Éppen kezdtünk elbúsulni, amikor jött vissza mosolyogva, hogy ha érdekel minket, akkor ma este csak nekünk, mégis megcsinálják. Persze, hogy érdekelt. Volt még időnk az esti lovo vacsiig, így elhatároztuk, hogy megnézzük a közeli luxus resortot, ami Jaques Cousteau fiának tulajdona (ő maga nagyon ritkán jár erre).
A resort valóban hatalmas és fényűző volt. Az egész gyönyörű sötétbarna fából épült, hatalmas terasszal (ez amúgy is jellemző fidzsi hotel építkezés stílus), tágas nyitott terekkel, hangulatos lámpákkal, medencékkel, amelyekben láthatóan milliomos nénikék és bácsikák s azok gazdag csemetéi áztatták magukat. Szerettünk volna körülnézni alaposabban, de mint megszoktuk, ehhez apró hazugságokra van szükség. Így most (is) behazudtuk, hogy szállást keresünk, de még nem döntöttük el, hogy hol, és búvárkodni is tervezünk, de azt sem tudjuk még hol (dehogynem tudtuk... 20 ezer forintnyi dollárba került volna itt egy merülés, naná, hogy nem velük akartunk búvárkodni), így készségesen körbevezettek minket, és kipuhatolhattuk, hogy ők hova viszik a búvárjaikat. Sajnos a Budget Lodge szállásunkat akkor is mindig „égő” volt bevallani, amikor földeket néztünk, hiszen elő kellett adni magunkat, mint komoly vevők, így mindig kegyes kis hazugságokra kényszerültünk.
A divecenterben ügyeletes német sráctól megtudtuk, hogy 9-10 site-ra viszik innen az embereket, és mutatott egy halom képet is, de azt kell, hogy mondjuk ez nyomába sem ér színek és elővilág szempontjából a taveuni-i Rainbow Reef-nek.
Kicsit hamarabb érkeztünk a lovo vacsira, de nem volt baj, mert a lovo már kész is volt. Ez egy kicsit csalódás volt, mert azt igérték, hogy ott helyben láthatjuk is, hogy hogyan készül, vagy részt is vehetünk benne. Állítólag a szemerkélő eső miatt nem lehetett begyújtani, így korábban otthon készítették el egy saját lovo-ban, nem pedig az étteremében. Sajnáltuk nagyon. A lovo egyébként egy tradicionális fidzsi sütési módszer, amelynek során az ételt (húst, halat, zöldségeket stb.) pálmalevelekbe csomagolják, egy földbe vájt mélyedésbe helyezik, amelyben előre felhevített 
lávakövek vannak. Ezután betakarják az egészet pálmalevelekkel és zsákokkal és pár óráig így hagyják párolódni. No hát ezt a folyamatot nem sikerült nyakoncsípni, viszont a vacsi így is nagyon- nagyon finom volt. Megismerkedhettünk egy huncut fidzsi nénikével, aki kávát is készített nekünk. Hihetetlen huncutsággal a szemében, és cinkos kacajok kíséretében kevergette a grogot, mintha valami jó boszorkány lenne. Nos nem sokáig maradtunk egyedül. Először hárman káváztunk, majd heten, végül pedig egy rendőr is csatlakozott az egyre lassabban forgó nyelvű, ám annál beszédesebb társasághoz. Megismerkedhettünk a „rendőrrel”, egy fiatal nagydumás duci csajjal, Turakival a tulajjal, aki összeházasodott egy gazdag német turistanővel, innen lett nékije étterme, Joe-val a kedves fidzsi sráccal aki később zenei Cd-t állított nekünk össze a kedvenceiből. Egyre több mese került elő, a füle mögé lassan mindenki virágot tűzött, ittuk-ittuk a kávát, csattogott a fényképező, sőt még táncra is perdültem a végén Turaki-val. Soha véget nem érő estének tűnt, ahogy a kifogyó kávatál mellé egyre másra kerültek elő az újabb káva zacskók és újabb és újabb szürke löttyök keveredtek. Sokat megtudtunk arról, hogy Fidzsi mekkora „melting pot” (olvasztó tégely), és hogy itt aztán szabad a szerelem, bárki bármilyen nemzetiségűvel gond nélkül összejön, és egyáltalán nem ritkák a fidzsi-indiai-német-angol-amerikai vagy akármilyen turista keveredések. Így lett Fidzsiből lassan egy nagy „gyümölcssaláta” ahogy ők jellemzik.A lány azt is megjegyezte mi vagyunk az első turistapár akik képesek voltak végiginni velük az egész éjszakát, így nagyon büszkék lehettünk magunkra. Azt mondta ennek két oka lehet, vagy nagyon imádjuk a kávát, vagy egyszerűen céltalanok vagyunk, ezen nagyot röhögött mindneki. Miután megtudták hogy következő uticélunk Suva, hosszasan kezdték magyarázni rajzolgatva, szóról szóra újraismételve, hogy Suvában hogyan jutunk el a keresett szállásig.
Volt még egy kis időnk másnap a komp indulásáig így eldöntöttük, hogy átúszunk a zsúfolt kikötőn a szemközti békésnek és elhagyatottnak tűnő kis szigetre. Ide jártak a helyi gyerekek a saját maguk vagy a nagytestvérük által eszkábált tutajokkal. Egyszerűen leültek a parti vízbe és kókuszdiót majszolgattak. Ezt terveztük mi is. A felénél rájöttünk, hogy nagyon nehéz lesz odaúszni, ugyanis a víz a felétől olyan sekély volt és olyan éles kavicsok és korallok voltak, hogy gyalogolni fájdalmas volt, úszni meg méginkább, mert a hasadat és lábadat közben összevissza karcolták a korallok és éles kövek. És persze ki tudja hol bújik meg egy egy kőhal vagy oroszlánhal. A part viszont megváltás volt, gyönyörű fehér homokos. Nem sokáig maradtunk egyedül. Először néhány fiú jött bozótvágóval és vágtak-lékeltek nekünk néhány kókuszdiót (én továbbra is mindig megijedtem, amikor ilyen marcona fekete fiúk közeledtek egyenesen felénk nagy harci bárddal, de mindig kiderült, hogy csak azért jönnek, hogy megkérdezzék ne skalpoljanak-e meg nekünk néhány kókuszdiót). Majd „kikötött” két kissrác a tutajával. A parti vízben feküdve és kókuszdiót rágcsálva velük töltöttük a délután további résztét. Mi tanítgattuk őket magyarul, ők meg minket fidzsiül. Őszintén szólva nekik sokkal jobban ment. A szüleik és testvéreik hamarosan jöttek értük egy kis ladikkal és felajánlották, hogy minket is kivisznek a partra. 6-10 éves gyerekek voltak, de úgy vigyáztak ránk a csónakban, hogy meg ne erőltessük magunkat a nagy evezésben, mintha már képzett kis vendéglátók lennének. Gyorsan ettünk egy fish and chipst, majd felszedtük megint a rengeteg cumónkat és elindultunk a kompkikötő felé, ahol majd este nyolckor indul a nagy komp át Viti Levu-ra, Suva-ba.
A komp körül rögtönzött kis piknik kerekedett. Megjelentek az utcai árusok, hátha kell még valakinek valami indulás előtt. Színes ruhába öltözött rokonok integettek, virágzott a rögtönzött piac. A bárka ezúttal meglepően jól felszerelt volt. Minden volt benne, ami ehhez az éjszakai tizenegynehány órás hajóúthoz kell. Étkező, TV-néző helyiség, és legkondis kis hálófülkék. Tudod az a fajta ami vonatokon is van, keskeny folyosó kétoldalt emeletes ágyakkal, amiken elhúzható sötétítőfüggöny van. Egyet-egyet mi is béreltünk magunknak. A deck-en egyből megint kávatársaság alakult és előkerült a piros műanyagvödör a felmosólé jellegű itallal. Próbáltunk elsunnyogni a helyről, mert a tegnapi után nem bírtunk volna ki még egy álmatlan kávás estét, de megint meginvitáltak. Amint látták, hogy fényképező van Pistinél, szóltak, hogy ha nem bánnánk fényképezzük le őket. Ennek nagyon megörültünk, mert a Piszkos Fred – Fülig Jimmy és haverjai társaságát igazán érdekesnek találtuk! Ők bedig beálltak, és hiányos fogsoraikkal őszintén belevigyorogtak a kamerába. Szépen megköszöntük és ezúttal kihagytuk a káva bulit. Kis nézelődés és üldögélés után hamar álomba merültünk. Olyan jót és zavartalant, mint ott a ringatózó hálófülkében a koszos pokrócok között,...még sosem aludtam.
November 28.-án reggel érkeztünk Suva kikötőjébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése