Estére értünk Nadiba, mert útközben találtunk még egy szuper partot valami hihetetlen nagy hullámokkal és Pisti ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy teljes erőből nekifusson.
Este 11-kor nehéz volt már szállást találnunk aznapra, így végül kikötöttünk az egyetlen helyen, ahol volt még recepció. Elfogadható volt és reggelit is kaptunk. Reggel néztünk csak körül a hotel kertjében (ahová tegnap éjjel bevetődtünk) és most nyilallt belénk, hogy milyen szép a kert és hogy mindig az van, hogy este odaérünk valahová és alszunk, majd reggel továbbindulunk. Soha sehol nem engedtük meg magunknak azt a luxust, hogy maradjunk még egy napot és igénybe vehessük pl a szálloda medencéjét vagy akármi. El is döntöttük, hogy a következő Nadi környékén töltendő néhány napra ugyanazon a helyen fix szállást foglalunk és mint igazi sznob turisták végre kipróbáljuk a hely medencéjét és nyugágyait is.
A Horizont Backpackers jó választásnak bizonyult, bár Nadiban nagyon nem volt választási lehetőségünk, mert szinte minden más telis-tele volt turistákkal. A város ugyanis elkerülhetetlen a nemzetközi reptér miatt. Eltekintve az egyik naptól amikor apró fekete legyek tömege lepte el a folyosót, elviselhető volt a szállás, sőt ki is sikerült mosatni a ruháinkat is.
Este 11-kor nehéz volt már szállást találnunk aznapra, így végül kikötöttünk az egyetlen helyen, ahol volt még recepció. Elfogadható volt és reggelit is kaptunk. Reggel néztünk csak körül a hotel kertjében (ahová tegnap éjjel bevetődtünk) és most nyilallt belénk, hogy milyen szép a kert és hogy mindig az van, hogy este odaérünk valahová és alszunk, majd reggel továbbindulunk. Soha sehol nem engedtük meg magunknak azt a luxust, hogy maradjunk még egy napot és igénybe vehessük pl a szálloda medencéjét vagy akármi. El is döntöttük, hogy a következő Nadi környékén töltendő néhány napra ugyanazon a helyen fix szállást foglalunk és mint igazi sznob turisták végre kipróbáljuk a hely medencéjét és nyugágyait is.
A Horizont Backpackers jó választásnak bizonyult, bár Nadiban nagyon nem volt választási lehetőségünk, mert szinte minden más telis-tele volt turistákkal. A város ugyanis elkerülhetetlen a nemzetközi reptér miatt. Eltekintve az egyik naptól amikor apró fekete legyek tömege lepte el a folyosót, elviselhető volt a szállás, sőt ki is sikerült mosatni a ruháinkat is.
A Nadi Beach egy hosszan elterülő homokos terület, a part maga szép, kicsit kietlen, de a víz nem túl élvezetes inkább egy lavór nagyon meleg koszos locsipocsihoz hasonlít, mint hűvös kristálytiszta tengervízhez, amit mi szeretünk. (bocsánat de megint csak az etalon Taveunit és a merülések közötti pihenőket tudom említeni a csodálatosan átlátszó türkiz vízzel és fehér korall-homokos partokkal). Egy kis fürdőzés után kocsiba vágtuk magunkat és elindultunk északra, hátha találunk valami igazi hamisítatlan jó kis strandot, de Isti sajnos annyira belázasodott (estére 40 fokosra) hogy muszáj volt visszafordulni, őt ágyba parancsolni és borogatni. Estére 37,8-ra húzódott le a láz, így elmentünk sétálni a tengerpartra. 
Mázlink volt mert az egyik drága tengerparti szálloda épp táncműsor-estet szervezett a tengerparton a vendégeinek. Mi is belógtunk ide. Fidzsii és polinéz (hula) táncokat mutattak be tradicionális fegyverekkel és szalma-lábszárkötőkkel. Ilyen táncokat manapság máshol nem nagyon lehet látni, csak drága hotelek szervezésében. Teljes sötétedéskor előkerültek a tüzes botok és nagy kések és a férfiak bebizonyították hogy ha a táncban annyira nem is ügyesek, a tüzes botokkal és fegyverekkel igazán jól bánnak.
Másnap még mindig Nadiban dekkoltunk, de terveink szerint befizetünk egy pár napos (ez igazából számunkra nagy luxusnak számított de annyi jót hallottunk róla, hogy nem akartuk kihagyni) Yasawa szigeteki kirándulásra. A Yasawa szigetek Naditól északnyugatra találhatóak kint a tengeren. A turisták zöme, ha Nadiba érkeznek egyből jachtra szállnak és meg sem állnak a kristálytiszta, fehér homokos Yasawákig, amelyeken a legtöbb esetben luxusszállók találhatóak, de néhányak backpacker turistákat is vendégül látnak (szintén aranyáron). Mi temrészetesen az utóbbiak közül választottunk. A Bounty szigetet válaszotttuk, ahol 30!!! társunkkal fogunk megosztani egy szobát emeletes ágyakon. A három nap két éjszakás kiruccanás kaja nélkül így is összesen negyvenezer forintunkba került, és tekintve a teljes út költségvetését ez igazán luxusnak számított. Másnap reggeli indulásra foglaltunk be, így aznap délután még volt időnk bérelt kocsiba ülni és keresni egy közeli jó strandot. Hostelünk recise a
Natadola Beachet ajánlotta, ami fél óra autóútra volt tőlünk, és valóban gyönyörű strandot találtunk ott. Összebarátkoztunk a parton (miért is ne) egy 12 éves kisfiúval, aki jövedelemkiegészítésként egy kis fehér lovon lovagolt fel-alá a hosszú kietlen homokos fövenyen, hátha valamelyik turista (akik most csak mi voltunk...) kedvet kap és pár dollárért lovagol vele egy kicsit. Míg mi adtunk neki egy két jótanácsot, hogyan tudná népszerűsíteni ezt a szolgáltatását, a srác sokat mesélt mindennapjaikról és hogy hogyan is zajlik egy ilyen falusi fidzsi kisfiú élete. Hogyan is? Nos elmondása szeirnt hajnali 4kor kel, a kertben tevékenykedik egy kicsit majd két órás gyaloglást követően érkezik meg az iskolába (az hogy az adott évben beiratkozhat-e mindig attól függ sikerült-e a családnak elég pénzt összegyűjteni, náluk ugyanis nem ingyenes az alapszintű oktatás). Délutánonként szintén dolgozik (vagyis turistákat hajt fel a parton egy kis lovaglásra), hiszen ő a legidősebb és egyben kenyérkereső fiú a családban. Legnagyobb álma karácsonyra egy számítógép.
Mázlink volt mert az egyik drága tengerparti szálloda épp táncműsor-estet szervezett a tengerparton a vendégeinek. Mi is belógtunk ide. Fidzsii és polinéz (hula) táncokat mutattak be tradicionális fegyverekkel és szalma-lábszárkötőkkel. Ilyen táncokat manapság máshol nem nagyon lehet látni, csak drága hotelek szervezésében. Teljes sötétedéskor előkerültek a tüzes botok és nagy kések és a férfiak bebizonyították hogy ha a táncban annyira nem is ügyesek, a tüzes botokkal és fegyverekkel igazán jól bánnak.Másnap még mindig Nadiban dekkoltunk, de terveink szerint befizetünk egy pár napos (ez igazából számunkra nagy luxusnak számított de annyi jót hallottunk róla, hogy nem akartuk kihagyni) Yasawa szigeteki kirándulásra. A Yasawa szigetek Naditól északnyugatra találhatóak kint a tengeren. A turisták zöme, ha Nadiba érkeznek egyből jachtra szállnak és meg sem állnak a kristálytiszta, fehér homokos Yasawákig, amelyeken a legtöbb esetben luxusszállók találhatóak, de néhányak backpacker turistákat is vendégül látnak (szintén aranyáron). Mi temrészetesen az utóbbiak közül választottunk. A Bounty szigetet válaszotttuk, ahol 30!!! társunkkal fogunk megosztani egy szobát emeletes ágyakon. A három nap két éjszakás kiruccanás kaja nélkül így is összesen negyvenezer forintunkba került, és tekintve a teljes út költségvetését ez igazán luxusnak számított. Másnap reggeli indulásra foglaltunk be, így aznap délután még volt időnk bérelt kocsiba ülni és keresni egy közeli jó strandot. Hostelünk recise a
Natadola Beachet ajánlotta, ami fél óra autóútra volt tőlünk, és valóban gyönyörű strandot találtunk ott. Összebarátkoztunk a parton (miért is ne) egy 12 éves kisfiúval, aki jövedelemkiegészítésként egy kis fehér lovon lovagolt fel-alá a hosszú kietlen homokos fövenyen, hátha valamelyik turista (akik most csak mi voltunk...) kedvet kap és pár dollárért lovagol vele egy kicsit. Míg mi adtunk neki egy két jótanácsot, hogyan tudná népszerűsíteni ezt a szolgáltatását, a srác sokat mesélt mindennapjaikról és hogy hogyan is zajlik egy ilyen falusi fidzsi kisfiú élete. Hogyan is? Nos elmondása szeirnt hajnali 4kor kel, a kertben tevékenykedik egy kicsit majd két órás gyaloglást követően érkezik meg az iskolába (az hogy az adott évben beiratkozhat-e mindig attól függ sikerült-e a családnak elég pénzt összegyűjteni, náluk ugyanis nem ingyenes az alapszintű oktatás). Délutánonként szintén dolgozik (vagyis turistákat hajt fel a parton egy kis lovaglásra), hiszen ő a legidősebb és egyben kenyérkereső fiú a családban. Legnagyobb álma karácsonyra egy számítógép. 
Sötétedés körül értünk haza, és még elkaptunk egy szép tengerparti naplementét, majd kerestünk egy olcsó helyet ahova beülhetünk főtt kaját enni. Nagyon szívesen vettünk volna alapanyagokat és főztünk volna, de ebben az országban úgy tűnik nincs a vendégeknek még csak egy közös konyha sem ahol főzhetnének, a merülőforraló pedig max zacskós levest, teát vagy kávét tudott gyártnai. Így egy (persze indiai) Chopsticks láncolatban kötöttünk ki, ahol megvacsiztunk. Itt láttunk egy vicces reklámot, amiből kiderült, hogy a multicégek mennyire jól adaptálják a helyi viszonyokra a reklámüzeneteket. Amíg nálunk a vodafone reklámok városban játszódnak és valami vicces történetet örökítenek meg, addig itt arról szólt, hogy a szekéren utazó bácsika miután behajigálja a tárós zsákot és felül a bakra, felhívja telefonon a napi halászatból a rozzant bárkáján épp hazaérő fiát, hogy mi újság van...
Szerencsére a backpackerben sikerült megbeszélni, hogy csomagjaink nagy részét itthagyjuk, amíg azt a pár napot a Bounty-n töltjük, és majd utána visszajövünk értük. Sajnos a felhalmozódó ajéndékokkal együtt egyre több és több csomagunk van, pedig eleve alig boldogultunk velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése