Felvettek minket reggel az autókölcsönzősök, és végre birtokba vehettük meglepően nagy, automata váltós új barátunkat. A kölcsönzős fickó csodák csodájára Fidzsiről jött, és végre megtudtuk, hogy Viti Levu északi partja mangrovés és bizony nincs sok strand. Kötöttünk plusz biztosítást, bár utólag meggondolva kár volt, mert annyira jók az utak és annyira kulturált a közlekedés, hogy kicsi az esély a balesetre, egyéb károkat pedig nem fizet a biztosító. Na de hát a fidzsi-i durrdefektből kiindulva, mégiscsak úgy döntöttünk, hogy most aztán bebiztosítjuk magunkat. Később, amikor megtapasztaltuk milyen is egy hónapon át egyetlen autóban „élni”, hálát adtunk a sorsnak hogy ekkora Nissan jutott társunkul, nem tudom, hogy pakoltunk, rendezkedtünk volna egy kisebb autóban.Végre elindultunk. Tervünk az volt, hogy elindulunk Aucklandből, teszünk egy hurkot északon, majd a keleti parton lefelé délre, utána átkompolunk (autóval együtt) a déli szigetre, ott megint a keleti parton folytatjuk utunkat, majd vsszafelé középen-nyugaton jövünk, és végül visszakompolunk az északi szigetre, és ott is végigautózunk a nyugati részen, majd Aucklandből indulunk Tokióba. A várost átszelve már voltak jelei a karácsonyi készülődésnek, minket azonban a tavaszi idő, és a ránk váró izgalmak messze vittek az ünnep hangulatától. Azért fura volt, hogy Aucklandben autózgatunk ketten, távol az otthonunktól miközben a bevásárlóközpontokban és az utcákon lépten-nyomon szeretteiknek ajándékot vásárolgató ünnepi hangulatban úszó helyiekbe botlunk. Beugrottunk egy Warehouse-ba (az itteni Tesco, csak kaja nincs, kivéve tej és kenyér, ez mindig nyerő akció-kombó) és beszereztünk jó áron egy túracipőt Pistinek, ugyanis az övé eltűnt az út során.
Északnak vettük az irányt Muriwai beach felé, ami egy hosszú homokos tengerpart, vadregényes sziklás végződéssel, és egy különálló sziklaszigettel. A part drámai - ízelítőül a képek-, viszont azon nyomban, amikor odaértünk bekrepált az „igazi” fényképező, így innentől kezdve képeinket úgy kell „értékelni”, hogy víz alatti géppel készültek, amelyből napszemüveglencsével, egyéb extrákkal próbáltuk kihozni a fizikai-technikai maximumot. Végülis nem hagyott cserben minket s meglepően normális tájképeket produkált. Visszatérve, a látványosság itt Muriwai beachen az, hogy a parttól nem messze egy nagyon drámai-festői hatalmas sziklaszirten óriási szula kolónia készülődött fészekrakáshoz és költéshez. A hatalmas, fehér madaraknak narancssárga nyakuk és fejük van, és lélegzetállító, ahogy a szelet kihasználva a fejünk felett százával köröztek. Olyan közel engedtek magukhoz, hogy a szula csőre és az orrunk között kb 20 centi lehetett, így készült néhány szuper szula-portré. Lenyűgöző volt a part, de ezt rengetegszer éreztük később is utunk során. Volt amikor minden méteren meg kellett állni a partvonalon, mert mindenhol lélegzetelállító volt a táj. Utunk ezután Whangerei-be vezetett, ahol nagyon nehezen találtunk szállást, de végül beengedtek minket egy szuperül felszerelt kempingbe, kedves tulajokkal. Sajnáltam is otthagyni, így maradtunk még egy éjszakára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése