Újbóli nekifutásra talán több napot hagynánk a pakolásra, mert az egy napos rászánás elég szűkösnek bizonyult. Az előkészületek kezdődtek azzal, hogy halálra zabáltuk magunkat mindabból, ami a hűtőben volt. Az ember ilyen hosszú útra magára hagyván a lakást igyekszik áramtalanítani és lenullázni a rezsit, minek következtében ki kell ugyebár pakolni a hűtőt. Csak hát ha van még benne anyuci által főzött finomság, akkor azt meg már kár kidobni. Nos, ebből kiindulva a hátizsák bepakolást óriási evés előzte meg.
Az indulás előtti utolsó óráig pakoltunk és pakoltunk. A különböző légitársaságok persze eltérően, de mindannyian szabályozzák az utaztatható csomagok méretét, súlyát, darabszámát. Nálunk az Air Pacific, Air New Zealand, és Austrian Airlines szabályait kellett figyelembe vennünk miszerint fejenként kb. 20 kilót vihettünk magunkkal, plussz kb. hetet kézipoggyászban. Nos, tekintve, hogy szinte teljes búvárszerkónk volt minkdettőnknek, és nemcsak nyári, hanem tavaszi és téli ruhát is kellett pakolni az útvonal miatt, így ez szinte teljesíthetetlen célnak bizonyult..... vettünk ugyan egy szobamérleget és centit méricskélni, de inkább csak a légitársaságok jóindulatában bíztunk.... A mérlegelés persze civakodásba fulladt, hogy kinek a cucca felesleges, mi mehet, és mi marad, kinek súlyosabb a dzsekije és cserébe miről mondjon le......
Este hatkor végül nagy megkönnyebbüléssel gurultunk ki a Keleti Pályaudvarról, végre egymásra néztünk és csak annyit bírtunk kinyögni: ..... itt vagyunk... elindultunk.
Bécs volt az első úticél ugyanis itt kellett egy napot megszállnunk ahhoz, hogy másnap reggel felszállhassunk a londoni repcsire, ami elvileg Los Angelesbe röpít majd minket.
A vonaton rögtön nemzetköziesedtünk, mert egy hatalmas, de tényleg hihetetlen nagydarab jappó srác ült be mellénk, és ha eddig nem tudtuk volna elképzelni, hogy valaki pár óra alatt hat liternyi vizet öntsön le a torkán, akkor ezt útitársunk most megcáfolta, mert fáradhatatlanul döntögette magába az ásványvizet, és hatalmasakat nyökögött hozzá.
Bécsben rá kelett jönnünk, hogy a szállás, amit foglaltunk a térképen bár közelnek tűnt, de fejenként mintegy harminc-harmincöt kilót cipelve azért végülis ömlött rólunk a víz mire megérkeztünk. Cserébe viszont egy nagyon vicces Halloween party-ba csöppentünk, amit a lakók rendkívül komolyan vettek: mindenki naggggyon durván be volt öltözve, a hostel bárja fel volt díszítve mindenféle sejtelmes pókhálóval. A pincérek és pincérlányok „véres” ruhákban falfehér arccal szolgálták fel „Krisztus vérét” és egyáltalán nagyon bizarr volt a hangulat. Le is mentünk a bárba és abszolút a Rocky Horror Picture Show-ban éreztük magunkat, miközben felhörpintettük az ingyen osztogatott horror-felest. Késő este el akartunk még menni bécsi városnézésre, de ez a fáradtságtól hajnaltájban kudarcba fulladt... így a sarki Mc Donalds-nál visszafordultunk és négyágyas dorm-unkban nyugovóra tértünk.
Az indulás előtti utolsó óráig pakoltunk és pakoltunk. A különböző légitársaságok persze eltérően, de mindannyian szabályozzák az utaztatható csomagok méretét, súlyát, darabszámát. Nálunk az Air Pacific, Air New Zealand, és Austrian Airlines szabályait kellett figyelembe vennünk miszerint fejenként kb. 20 kilót vihettünk magunkkal, plussz kb. hetet kézipoggyászban. Nos, tekintve, hogy szinte teljes búvárszerkónk volt minkdettőnknek, és nemcsak nyári, hanem tavaszi és téli ruhát is kellett pakolni az útvonal miatt, így ez szinte teljesíthetetlen célnak bizonyult..... vettünk ugyan egy szobamérleget és centit méricskélni, de inkább csak a légitársaságok jóindulatában bíztunk.... A mérlegelés persze civakodásba fulladt, hogy kinek a cucca felesleges, mi mehet, és mi marad, kinek súlyosabb a dzsekije és cserébe miről mondjon le......
Este hatkor végül nagy megkönnyebbüléssel gurultunk ki a Keleti Pályaudvarról, végre egymásra néztünk és csak annyit bírtunk kinyögni: ..... itt vagyunk... elindultunk.
Bécs volt az első úticél ugyanis itt kellett egy napot megszállnunk ahhoz, hogy másnap reggel felszállhassunk a londoni repcsire, ami elvileg Los Angelesbe röpít majd minket.
A vonaton rögtön nemzetköziesedtünk, mert egy hatalmas, de tényleg hihetetlen nagydarab jappó srác ült be mellénk, és ha eddig nem tudtuk volna elképzelni, hogy valaki pár óra alatt hat liternyi vizet öntsön le a torkán, akkor ezt útitársunk most megcáfolta, mert fáradhatatlanul döntögette magába az ásványvizet, és hatalmasakat nyökögött hozzá.
Bécsben rá kelett jönnünk, hogy a szállás, amit foglaltunk a térképen bár közelnek tűnt, de fejenként mintegy harminc-harmincöt kilót cipelve azért végülis ömlött rólunk a víz mire megérkeztünk. Cserébe viszont egy nagyon vicces Halloween party-ba csöppentünk, amit a lakók rendkívül komolyan vettek: mindenki naggggyon durván be volt öltözve, a hostel bárja fel volt díszítve mindenféle sejtelmes pókhálóval. A pincérek és pincérlányok „véres” ruhákban falfehér arccal szolgálták fel „Krisztus vérét” és egyáltalán nagyon bizarr volt a hangulat. Le is mentünk a bárba és abszolút a Rocky Horror Picture Show-ban éreztük magunkat, miközben felhörpintettük az ingyen osztogatott horror-felest. Késő este el akartunk még menni bécsi városnézésre, de ez a fáradtságtól hajnaltájban kudarcba fulladt... így a sarki Mc Donalds-nál visszafordultunk és négyágyas dorm-unkban nyugovóra tértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése