HOGYAN, HOVÁ, MIÉRT

Kedves olvasó, örülünk, hogy ide tévedtél és megoszthatjuk veled nagy kalandunk tapasztalatait, örömünket-bánatunkat, ami az út során ért minket, és reméljük, kedvet csinálunk egy hasonló utazáshoz, mert mindent összevetve naggyon-naggyon megérte.
Kezdem rögtön az elején, hogy honnan is jött az ötlet egy ily távoli utazás szervezésére.... Nos mint sok honfitársunk mi is meglehetősen be vagyunk szorítva a napi multi-rutin-mókuskerékbe, és keményen küzdünk azért nap mint nap, hogy cégünknek és kenyéradónknak minél több dollárkát hajtsunk a számlájára, ám emellett egyre távolabb kerülünk identitásunktól, érzelmeinktől, álmainktól, és valódi értékeinktől sőt alapvetően még a céljainktól is, ami valljuk be nem feltétlenül egy monitor bámulása napi 12 órában.
Reggelente a Ferdinánd hídon munkába menve ezért mindig ott motoszkált, hogy kellene valami..... amit mindenki keres.....és ami mindenkinek más.... egy cél amiért érdemes küzdeni, ......azt hiszem szerencsések vagyunk, hogy -habár nem tartunk még a célnál-, 28 évesen legalább pontosan tudjuk hogy számunkra mi is az.
Sokan tudjátok már rólunk (akik még nem azoknak íme a részletek) hogy több hobbival próbáltunk (főleg én Edi) kitörni picuri mókuskerekünkből és egyik közös hobbink Istivel épp a búvárkodás lett. Gyakorlatilag kezdő búvárként (alias open water) csatlakoztunk az OTP Búvárklubhoz és ámulva hallgattuk mindig a „nagyok” beszámolóit szebbnél szebb utazásaikról s arról álmodoztunk, hogy egyszer majd, netán mi is kijutunk egy ilyen egzotikus helyre. A Juci-Balázs párosnak azóta is hálásak vagyunk a lendületért amit tudtukon kívül adtak és a tanácsokért, amiket tőlük kaptunk. Így tulajdonképpen felbátorodva rövid idő alatt felfejlődtünk mentő búvár (rescue diver) státuszba és úgy láttuk elérkezett az idő, hogy a következő lépést, a dive master tanfolyamot egy non plus ultra helyen végezzük el. Moorea lett volna az elsődleges uticél, de itt nem fogadják el a PADI rendszert illetve franciául sem beszélünk. Seychelles jött még szóba, de ott az El Nino alapos korallpusztítást végzett, így talán nem lett volna olyan élvezetes, mint harmadik és egyben végső választásunk a Fidzsi szigetek.
Taveuni szigetét választottuk, betervezve egy körutat más szigetekre is, ugyanis itt a „Zöld szigetnek” nevezett harmadik legnagyobb szigeten maradt meg leginkább az eredeti falusi rendszer, az őshonos növényzet és állatvilág, itt a legkevesebb az emberi beavatkozás, egyszóval a vad tájat választottuk a kiépített kényelem helyett. Ha pedig már idáig eljut az ember azért az útvonal lehetővé teszti, hogy más kultúrákba/tájakba is belekóstoljon.
Utunk odafelé Budapest-Bécs-London-Los Angeles-Auckland-Fidzsi, Nadi-Fidzsi, Taveuni, Matei-Viti Levu-Vanua Levu útvonalra szólt, visszafelé pedig Tokiót is útba ejtettük illetve Új Zélandon is sikerült feltérképezni mind az északi mind pedig a déli szigetet.
Persze ez szponzorok nélkül nem jöhetett volna létre (csak viccelek, saját gyűjtés volt), de az alapvető támogatás főnökeink részéről jött, akik voltak olyan kedvesek, hogy elengedtek minket erre a kéthónapos túrára, anélkül hogy eltanácsoltak volna állásunkból.... Éva: örök hála neked...
A cél az volt, hogy eltöltünk hat hetet Fidzsin miközben megcsináljuk a búvártanfolyamot, majd a maradék időben körülnézünk a szigeteken és Új Zélandon (ha már egyszer útbaesik). Szállás ügyben annyi előkészületet tettünk csak, hogy (Fidzsin és Újzélandon ugyebár körutat terveztünk, tehát szinte mindennap máshol kellett megszállni) minden helyen az első napra foglaltunk szállást. A vízum és egyéb papírok intézése sokáig tartott viszont, ugyanis ahhoz, hogy az ember átmehessen például az USA-n mindenképpen ki kell(ett) váltani az amerikai vízumot.