Nem sokkal napfelkelte után landoltunk Aucklandben. Itt kell átszállnunk az újabb gépre, ami Fidzsire visz majd minket. De előtte egy-két napot itt is eltöltünk, hogy kinyújtsuk lábainkat, s majd még decemberben is visszatérünk ide terveink szerint. Új Zéland már a repülőből is gyönyörű, fantasztikusan drámaiak felülről a csipkézett partszakaszok, a csodálatosan élénkzöld füves dombok. Lélegzetelállító volt! Alig vártuk, hogy leszálljunk. A reptéren maori fafaragás fogadja a látogatót és egyből egy halom turista-szóróanyag gyűjthető be, ami kicsit ellentétes a felfogásukkal miszerint óvjuk védjük a környezetet, de azért tonnányi színes kartonpapírt használunk fel szóróanyagnak. Fogtunk gyorsan egy Shuttle bus-t ami 35 dolcsiért (egy NZD= kb 110-120 forint akkortájt 2008 novemberében) elvitt minket a Parnell negyedbe, ahol a szállásunk volt. Elég vicces volt a szállás, mert pakisztáni tulaj dolgoztatott kínai vendégmunkásokat a kis külvárosi hosteljében, egy nagyon régi, de szépen karbantartott és szuperül felszerelt viktoriánus hangulatú épületben. Gyorsan lezuhiztunk, majd csomagunkat hátrahagyva elindultunk sétálni Aucklandben. Útba ejtettük az Albert Parkot, ami olyan szépen rendben volt tartva (egyébként Új zélandon mindig minden nagyon rendben volt tartva), hogy nyugodtan ki lehetett feküdni a golfpályához hasonló minőségű dús virágos fűre, így aztán itt hanyatt fekve élveztük utunk első napsugarait. Aucklandet egyébként ezek a parkok a felhőkarcolók lábánál nagyon „élhető” várossá teszik és nagyon szimpatikus volt az a hatalmas kontraszt amit a felhőkarcolók, kazettás faházak és gyönyörű zöld parkok random váltakozása hoz létre. Az új zélandi épületek jellegét egyébként nagyon nehéz meghatározni, felhőkarcolók, feketére vagy sötétszürkére vakolt házak és régi de szépen felújított kis mese házak váltják egymást, és minden valahogy tágasabbnak és monumentálisabbnak tűnik mint otthon, mintha jobban érzékelné az ember a teret, ja és a tengerpart mindig „karnyújtásnyira” van. 
Nincs tülekedés, nincs dudálás, olyan nyugodtnak és elégedettnek tűnnek az emberek. A baloldali közlekedést viszont fura megszokni, például mindig rossz oldalon vártuk a buszt...később az első kormány mögött töltött órák bonyodalmairól és a körforgalmak használatáról nem is beszélve. A lakosság nagy része kínai/japán (nehéz megállapítani hogy pontosan melyik), és sok az indiai-pakisztáni bevándorló is, őslakos maorival sajnos nagyon ritkán találkoztunk. Ezt tényleg élőben látni kell! Meglepően dimbes-dombos volt maga a város is, így egy kis városi séta felér egy könnyű túrával, ezért nem is nagyon láttunk kövér új zélandit. Éppen tanácstalanul álldogáltunk a Tengerészeti Múzeum bejárata előtt és azon gondolkodtunk, megengedjük e magunknak azt a luxust, hogy kifizetjük a belépőt és költekezünk itt már az elején, mire odalépett pár idős hawaiii nénike és szó szerint ránk tukmálták a belépőjüket, mondván, hogy valami package deal-el kapták, de nincs már kedvük bemenni. Így aztán elfogadtuk, megköszöntük és megnéztük a múzeumot, ami amúgy nagyon érdekes volt. Kiderült minden, hogy kik mikor és hogyan népesítették be a szigeteket.
Estére úgy elfáradtunk, hogy csak arra volt erőnk, hogy beesünk az ágyba és 13 órát aludjunk egyhuzamban. Másnap volt még egy kis időnk
várost nézni mielőtt továbbindultunk Fidzsire, így betértünk például egy
kiwi kaszinóba, ahol meglepően
jól szituált nagymamik és nagypapik nyomták nagy átéléssel a gombokat. A kaszinó a
Sky City-ben van, mai a híres
Towerről kapta a nevét (
kb 300 méteres magassággal a sziget legmagasabb épülete) , magas kör alaprajzú torony, aminek a tetején
Sky Walk-ot lehet csinálni, és persze
Bungy-zni... Holnap irány Fidzsi.
Nem sokkal napfelkelte után landoltunk Aucklandben. Itt kell átszállnunk az újabb gépre, ami Fidzsire visz majd minket. De előtte egy-két napot itt is eltöltünk, hogy kinyújtsuk lábainkat, s majd még decemberben is visszatérünk ide terveink szerint. Új Zéland már a repülőből is gyönyörű, fantasztikusan drámaiak felülről a csipkézett partszakaszok, a csodálatosan élénkzöld füves dombok. Lélegzetelállító volt! Alig vártuk, hogy leszálljunk. A reptéren maori fafaragás fogadja a látogatót és egyből egy halom turista-szóróanyag gyűjthető be, ami kicsit ellentétes a felfogásukkal miszerint óvjuk védjük a környezetet, de azért tonnányi színes kartonpapírt használunk fel szóróanyagnak. Fogtunk gyorsan egy Shuttle bus-t ami 35 dolcsiért (egy NZD= kb 110-120 forint akkortájt 2008 novemberében) elvitt minket a Parnell negyedbe, ahol a szállásunk volt. Elég vicces volt a szállás, mert pakisztáni tulaj dolgoztatott kínai vendégmunkásokat a kis külvárosi hosteljében, egy nagyon régi, de szépen karbantartott és szuperül felszerelt viktoriánus hangulatú épületben. Gyorsan lezuhiztunk, majd csomagunkat hátrahagyva elindultunk sétálni Aucklandben. Útba ejtettük az Albert Parkot, ami olyan szépen rendben volt tartva (egyébként Új zélandon mindig minden nagyon rendben volt tartva), hogy nyugodtan ki lehetett feküdni a golfpályához hasonló minőségű dús virágos fűre, így aztán itt hanyatt fekve élveztük utunk első napsugarait. Aucklandet egyébként ezek a parkok a felhőkarcolók lábánál nagyon „élhető” várossá teszik és nagyon szimpatikus volt az a hatalmas kontraszt amit a felhőkarcolók, kazettás faházak és gyönyörű zöld parkok random váltakozása hoz létre. Az új zélandi épületek jellegét egyébként nagyon nehéz meghatározni, felhőkarcolók, feketére vagy sötétszürkére vakolt házak és régi de szépen felújított kis mese házak váltják egymást, és minden valahogy tágasabbnak és monumentálisabbnak tűnik mint otthon, mintha jobban érzékelné az ember a teret, ja és a tengerpart mindig „karnyújtásnyira” van. 
Nincs tülekedés, nincs dudálás, olyan nyugodtnak és elégedettnek tűnnek az emberek. A baloldali közlekedést viszont fura megszokni, például mindig rossz oldalon vártuk a buszt...később az első kormány mögött töltött órák bonyodalmairól és a körforgalmak használatáról nem is beszélve. A lakosság nagy része kínai/japán (nehéz megállapítani hogy pontosan melyik), és sok az indiai-pakisztáni bevándorló is, őslakos maorival sajnos nagyon ritkán találkoztunk. Ezt tényleg élőben látni kell! Meglepően dimbes-dombos volt maga a város is, így egy kis városi séta felér egy könnyű túrával, ezért nem is nagyon láttunk kövér új zélandit. Éppen tanácstalanul álldogáltunk a Tengerészeti Múzeum bejárata előtt és azon gondolkodtunk, megengedjük e magunknak azt a luxust, hogy kifizetjük a belépőt és költekezünk itt már az elején, mire odalépett pár idős hawaiii nénike és szó szerint ránk tukmálták a belépőjüket, mondván, hogy valami package deal-el kapták, de nincs már kedvük bemenni. Így aztán elfogadtuk, megköszöntük és megnéztük a múzeumot, ami amúgy nagyon érdekes volt. Kiderült minden, hogy kik mikor és hogyan népesítették be a szigeteket. 
Estére úgy elfáradtunk, hogy csak arra volt erőnk, hogy beesünk az ágyba és 13 órát aludjunk egyhuzamban. Másnap volt még egy kis időnk várost nézni mielőtt továbbindultunk Fidzsire, így betértünk például egy kiwi kaszinóba, ahol meglepően jól szituált nagymamik és nagypapik nyomták nagy átéléssel a gombokat. A kaszinó a Sky City-ben van, mai a híres Towerről kapta a nevét (kb 300 méteres magassággal a sziget legmagasabb épülete) , magas kör alaprajzú torony, aminek a tetején Sky Walk-ot lehet csinálni, és persze Bungy-zni... Holnap irány Fidzsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése