Boxing day hangulat legkisebb jele nélkül telt a mai napunk, csupán annyi tűnt fel, hogy senki, de senki nincs az utakon. Mi megreggeliztünk és útnak indultunk a gleccserek felé. Az út errefelé tele volt egysávos hidakkal és viaduktokkal, amik elég veszélyesek, mert sokszor épp egy kanyarból kijövet kell rákanyarodnod és még csak azt sem látod, hogy szemből valaki elindult-e már. Persze pechem volt és én voltam a soron a vezetésben, én, akinek a szerpentines út és a baloldali vezetés önmagában komoly kihívás... de szerencsére nem történt baj.
A gleccsereket úgy kell elképzelni, hogy van egy kisebb-nagyobb kövekből álló hatalmas hordalékmező, amelyet jeges gleccserpatakok szabdalnak. Ezeken mezítláb kell átkelni, úgyhogy itt mindenki lehúzza cipőjét, zokniját és jajongva átkel a tényleg jeges patakokon (de olyannyira jeges hogy jégdarabok úszkálnak benne, amik a gleccserből szakadtak le ugyebár), hogy eljusson a gleccsder lábáig (hacsak persze nincs lezárva a turisták elől). Lehet persze találni ugrató köveket, amik segítik az étkelést, úgyhogy az egész egy logikai játékhoz hasonlított. A kövek érdekes lemezes szerkezetűek és fémesen csillognak. Először a Fox-ot néztük meg, amihez egy kis erőfeszítéssel egészen közel lehetett menni, vagyis meg is lehetett érinteni, ha megtaláltad a patakon átvezető utat.
A gleccser „lába” grafitszínű a törmelékektől, felül viszont látszik a tarajos felszínű szép kékesfehér hó, ahová viszont csak helikopterrel lehet feljutni, hát ez a gazdagok kiváltsága maradt. Állítólag a Fox és a Ferenc József a két leggyorsabban mozgó gleccser, mert az olvadó jég üregeket hoz létre a gleccserben és kipréseli a vizet. Pár kilométerrel északabbra van a Ferenc József gleccser, ezt is megnéztük. Fura ez a gleccser turizmus is, az összes szórólapon és tájékoztató anyagon ott látod hupipirossal a feliratot, hogy very dangerous, de a képről mégis kosztümös 65 éves mamika mosolyog a gleccserből, kétségbe vonva a dolog komolyságát. A gleccserhez vezető út is nagyon szép volt, páfrányos, vadregényes, dzsungeles. Monumentálisak ezek a gleccserek és könnyen el lehet képzelni a hatalmas erőt amivel a felszínt alakítják.
Ma is sikerült teljesíteni a tervezett távot és levezetni egészen az Arthurs Pass-ig, csak azt felejtettük el hogy Szenteste van, úgyhogy így hirtelen késő délután beesve egy idegen városba elég kis valószínűséggel kapunk szállást. Felkészülve arra, hogy karácsonykor az autóban éjszakázunk, azért betértünk a helyi kocsmába, ahol volt akkora mázlink, hogy pont ott ivott az egyetlen szállás tulaja, aki még nem otthon ünnepelt a családjával, úgyhogy gyorsan kértünk is tőle egy szép szobát (karácsonyra tekintettel kicsit többet költöttünk, mint normális esetben). Sütöttünk egy fenséges karácsonyi vacsit, hagymás kumarát (édeskrumpli), mustáros marha fasírttal és vörösboros paradicsomos hagymamártással. Bontottunk hozzá egy üveg száraz Shiraz Cabernet is. Ez volt a mi karácsonyunk.
Boxing day hangulat legkisebb jele nélkül telt a mai napunk, csupán annyi tűnt fel, hogy senki, de senki nincs az utakon. Mi megreggeliztünk és útnak indultunk a gleccserek felé. Az út errefelé tele volt egysávos hidakkal és viaduktokkal, amik elég veszélyesek, mert sokszor épp egy kanyarból kijövet kell rákanyarodnod és még csak azt sem látod, hogy szemből valaki elindult-e már. Persze pechem volt és én voltam a soron a vezetésben, én, akinek a szerpentines út és a baloldali vezetés önmagában komoly kihívás... de szerencsére nem történt baj.
A gleccsereket úgy kell elképzelni, hogy van egy kisebb-nagyobb kövekből álló hatalmas hordalékmező, amelyet jeges gleccserpatakok szabdalnak. Ezeken mezítláb kell átkelni, úgyhogy itt mindenki lehúzza cipőjét, zokniját és jajongva átkel a tényleg jeges patakokon (de olyannyira jeges hogy jégdarabok úszkálnak benne, amik a gleccserből szakadtak le ugyebár), hogy eljusson a gleccsder lábáig (hacsak persze nincs lezárva a turisták elől). Lehet persze találni ugrató köveket, amik segítik az étkelést, úgyhogy az egész egy logikai játékhoz hasonlított. A kövek érdekes lemezes szerkezetűek és fémesen csillognak. Először a Fox-ot néztük meg, amihez egy kis erőfeszítéssel egészen közel lehetett menni, vagyis meg is lehetett érinteni, ha megtaláltad a patakon átvezető utat. 
A gleccser „lába” grafitszínű a törmelékektől, felül viszont látszik a tarajos felszínű szép kékesfehér hó, ahová viszont csak helikopterrel lehet feljutni, hát ez a gazdagok kiváltsága maradt. Állítólag a Fox és a Ferenc József a két leggyorsabban mozgó gleccser, mert az olvadó jég üregeket hoz létre a gleccserben és kipréseli a vizet. Pár kilométerrel északabbra van a Ferenc József gleccser, ezt is megnéztük. Fura ez a gleccser turizmus is, az összes szórólapon és tájékoztató anyagon ott látod hupipirossal a feliratot, hogy very dangerous, de a képről mégis kosztümös 65 éves mamika mosolyog a gleccserből, kétségbe vonva a dolog komolyságát. A gleccserhez vezető út is nagyon szép volt, páfrányos, vadregényes, dzsungeles. Monumentálisak ezek a gleccserek és könnyen el lehet képzelni a hatalmas erőt amivel a felszínt alakítják.
Ma is sikerült teljesíteni a tervezett távot és levezetni egészen az Arthurs Pass-ig, csak azt felejtettük el hogy Szenteste van, úgyhogy így hirtelen késő délután beesve egy idegen városba elég kis valószínűséggel kapunk szállást. Felkészülve arra, hogy karácsonykor az autóban éjszakázunk, azért betértünk a helyi kocsmába, ahol volt akkora mázlink, hogy pont ott ivott az egyetlen szállás tulaja, aki még nem otthon ünnepelt a családjával, úgyhogy gyorsan kértünk is tőle egy szép szobát (karácsonyra tekintettel kicsit többet költöttünk, mint normális esetben). Sütöttünk egy fenséges karácsonyi vacsit, hagymás kumarát (édeskrumpli), mustáros marha fasírttal és vörösboros paradicsomos hagymamártással. Bontottunk hozzá egy üveg száraz Shiraz Cabernet is. Ez volt a mi karácsonyunk. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése