A MÁSODIK HÉT

Immár második hete vagyunk hivatalosan is Kiwik, hurrá, és továbbra is úgy érezzük, hogy nagyon jó döntés volt új életet kezdeni itt a déli féltekén. A hetünk továbbra is álláskeresésel telik. Múlt héten még csak recruitment agency-k érdeklődtek utánunk, most már sikerült egy-egy céggel direktben is összehozni interjút, ezáltal kicsit meg is lódult fantáziánk és el is határoztuk, hogy ha valamelyikünk megkapja az állást, akkor azonnal veszünk egy kocsit. Az autó egyébként is eléggé nélkülözhetetlen tartozék itt, és sokkal olcsóbb mint otthon, főleg, ha az itteni fizetésekhez hasonlitjuk. Már csak a márkán megy a vita, mert én Hondát szeretnék, Isti meg egy Subarut... A tegnapi zuhé után, ami elkapott minket, úgy éreztük, hogy tök mindegy mi, csak valami legyen, ami nem ázik be. Sikerült találkozni a tiszteletbeli magyar konzullal, Miklós bácsival is, ugyanis hitelesitettnem kellett nála egy forditást. Valahogy kezdem érezni azt, amit a kinti magyarok már hetekkel ezelőtt mondtak nekünk: Auckland egy nagy falu és szép lassan az ember szinte mindekit megismer. Az emberek itt egyébként is rendkivül ismerkedőek, akár az utcán is rádmosolyognak és köszönnek. De leginkább az emberek viselkedése meglepő, semmi lökdösődés sorbanálláskor, intelligens buszra fel és leszállás. Csak példaképpen, tegnap volt egy kis dolgom a városban, és felszálltam egy buszra. Mivel nem tudtam hol kell leszállni, segitséget kértem a sofőrtől. A bácsika percekig tanulmányozta a térképemet, majd lerádiózta a többi buszsofőrrel a problémát, kinyomozta, hogy pontosan mi a legjobb útvonal, hogy célhoz érjek, majd lerádiózta a kollégáival, hogy akkor ő kitesz engem az egyik útkereszteződésnél, es a másik buszsofőr meg, aki pont 5 perc múlva fog odaérni, vegyen fel (jelzem egyik hely sem hivatalos buszmegálló volt), majd tegyen le itt meg ott. Emellett bárki száll le bármilyen buszról, a buszvezető minden egyes alkalommal minden leszállónak további szép napot kiván, az utasok pedig egyenként megköszönik a fuvart. Szóval kicsit más, mint otthon, és imádjuk, hogy ilyen.

Szerencsére unatkozni továbbra sincs és nem is lesz időnk, szombaton Pukkéék voltak oly kedvesek és megint elhívtak minket *újakat* egy kis délutani magyar partyra. Vasárnap pedig ha jól emlékszem Judy-val megyünk valahová. Judy Kasia barátnője és Sebastian pótmamája.
Továbbra is nagyon jól érezzük magunkat itt a kis Forrest Hill-i lakban, különösen aranyos Tigger, a 14 éves cica, aki komoly öregúr létére eszméletlen vékony hanggal rendelkezik és nagyon okosan minden hajnalban ébreszt minket. Sebastian is jó fej, bár megvan a magához való esze. Pl a piros autó, amit Kasia ittléte alatt sose mert elvinni, az mostanság reggel 8-kor eltűnik a ház elől és csak este kerül vissza. Végülis érthető, egy értelmes tinédzser srácról van szó, akinek menő befésülthajú laza haverjai vannak.
A haverkodásról jut eszembe, ami itt nagyon érdekes, hogy maorik, indiaiak, japánok és kínaiak teljesen jól megférnek egymás mellett a fehérekkel együtt, sőt nagyon gyakori a vegyes házasság is.