Reggel annyira hideg volt, és a nap sem sütött, hogy kénytelenek voltunk visszamondani a búvárkodásunkat a híres Poor Nights Island-en. L Elképzelhetetlennek tartottuk, hogy kabátunkból és pulóverünkből kibújva belemerüljünk a fagyasztóan hideg vízbe! Rettentően sokat gondolkodtunk ezen, még aznap reggel is úgy voltunk, hogy egye fene nekiindulunk, de amikor két pulóverben, kabátban és Isti sapkában ült az autóban, akkor letettünk róla. Később nem bántuk meg, hogy így döntöttünk, mert a fókaúszásban is szarrá fagytunk (beszámolót ld. később).Irány Dél. Következő állomásunknak Clevedon-t tűztük ki, ami a frissen fogott osztrigáiról híres. Az útikönyv nagyon ajánlja, hogy itt lehet a legfinomabb újzélandi osztrigát enni, mi pedig úgy döntöttük, már csak ezért is megéri megkeresni ezt a pici falut. Valamelyest délre van Aucklandtől, de nagyon nehéz volt megtalálni a helyes utat. Többszöri eltévedés után végre dél körül értünk oda, de cserében megtaláltuk a nagyon olcsó és friss tenger gyümölcseit felszolgáló helyet, ahol valóban a híres friss clevedoni osztrigát és egyéb tengeri herkentyűket szolgálták fel. Ettünk bundázott osztrigát, kagylót, és fésűkagylót sült krumplival. Az egész lakomát kettőnknek megúsztuk kb 800 Ft-ból, és egy igazi kulináris élmény volt. Egyáltalán nem olyan volt, mint nyersen enni – amit megtettünk már korábban, de nem túl élvezetes, hacsak nem locsolod meg eszméletlen mennyiségű tabasco szósszal– de ez, szuper volt, hasonlított a libamájra.
Erőre kapva folytattunk utunkat Rotorua felé, amiről az igazat megvallva nem tudtunk sokat. Egy dolog vezérelt minket, hallottunk róla, hogy van olyan kemping, ahol a sátrakat geotermikus talajra lehet felállítani, valamint hogy a legtöbb kempingben itt van természetes meleg vizű gyógyfürdő. Gondoltuk –kis tudatlanok- milyen jó lesz itt meleg talajon sátorozni. A Cosy Cottage Holiday Parkra esett a választásunk, és felvertük a sátrat egy fortyogó sárral telt gödör mellett, amiből dőlt a záptojásos – nyersolajos gőz. De hát a büdösbe még nem fagyott bele senki, viszont a talaj máshol egyáltalán nem volt meleg a geotermiától, itt is inkább csak a gőzre számítottunk... Vettünk egy forró fürdőt a nyitott medencében, és annyira elszédített, hogy alig tértünk magunkhoz. Gyorsan végigkérdezgettük még a többi kempinglakót, hogy nekik hogy tetszik a geotermikus sátorozás mire hülyén néztek ránk, hogy mi bajunk van. Na jó, hát utólag érthető, a szagon kívül semmit nem éreztünk a melegből, de az idő azért elég kellemes volt ahhoz, hogy így is vígan ki lehessen bírni a sárort.
Reggel gyorsan elmentünk az turista infó központba, hogy megtudjuk mi is az a Rotorua termálrendszer, és érdemes-e itt maradni és valamit csinálni. Itt egy kedves és profi programtervező meg is tervezte a két elkövetkezendő napunkat, így eldöntöttük, hogy maradunk. Rengeteg mindent lehet itt csinálni!!! Van maori falu, koncertek, termáltúrák, termálfürdők, aktív vulkanikus parkok, golfozás, lejtőn leguruló zorb, ejtőernyőzés és még rengeteg más. Heteket lehetne itt változatosan eltölteni! Sőt később kiderült, hogy ez volt (lett volna) a legjobb hely a juhász show-hoz is, de ezt akkor sajna nem tudtuk. A déli szigeten később aztán égre-földre kerestük a „sheep-show”-t, mire kiderült, hogy hát azt csak Rotoruán csinálják. Mi mára először a Wai-o-tapu (szent víz) Thermal Wonderlandet választottuk, majd a Waimangu-i vulkanikus központba megyünk. Wai-o-tapu kihagyhatatlan a pontban 10:15 kitörő Lady Knox óriás gejzír miatt. Nos, ez igazán show jelleget öltött egy igazi show-mannel, aki vicces előadás kíséretében keltette életre a Lady-t. A víz kb 6-8 méterre tört fel, miután egy zacskónyi szappant szórt a gejzír „szájába”. Az elmélet szerint a föld alatt egy vízgyűjtő van, s amikor valaki szappant önt bele, akkor annak lúgos kémhatása felszakítja, vagyis fellazítja a víztömeg felületét, és az feltör. Állítólag réges-régen börtöntöltelékek találták meg ezt a csodás helyet. A környezeti hatások és időjárás is befolyásolja a kitörés magasságát, a rekord olyan 21 méter körüli volt. Azért hiába volt mesterséges a kitörés, mégis nagy élmény egy kitörő gejzír melett pár méterrel ácsorogni és nézni ahogy a gejzír fortyog és szeszélyes hölgyként hol magasabbra 
tör, hol alacsonyabban pöfögteti a vizet. Ezután a következő programunk a Wai-o-Tapu Thermal Wonderland volt. Nos, ezt senki ne hagyja ki, ha már eljut idáig, lélegzetelállító a hely. Geotermikus talaj és képződmények helyszíne, ahol azt érzed, hogy a föld szinte sóhajt és lélegzik, „él” a lábaid alatt. Az életre kelt „földanya” forrongó krátereket, kénes fortyogó tavakat, sejtelmesen gőzölgő forró vizes patakokat és smaragdzöld tavakat, mindenféle színű medencéket és kisebb-nagyobb vízfolyásokat kreált itt. Megtanultuk, hogy a különböző szagok és színek más-más ásványi anyag tartalomra utalnak. A képeken egy kis ízelítő a félnapos túráról. Ezután megnéztünk még egy útba eső hot mud pools rendszert, azaz fortyogó-pukkadozó sártavacskákat. Ez nagyon érdekes volt, mintha maga az ördög főzőcskézett volna itt, igazi kis pöfögő koncertet adtak a fortyogó sártavak.
A mai további program a világ legfiatalabb vulkanikus területének meglátogatása, a Waimangu Valley volt. Az itteni települést a 19. században tarolta le egy vulkáni kitörés, létrehozva ezzel ezt a rendkívül fiatal „élő” vulkanikus területet. Itt valamivel kevesebb volt a látogató és a hely is inkább Jurassic Parkos volt, erdőkkel, gőzölgő tavakkal, patakokkal és gőzbe/füstbe!!! burkolózott hegyoldalakkal. Itt található a világ legnagyobb forró vizű patakja illetve több smaragdzöld és bili-kék színű savas vizű tó. A túra vége felé (iszonyatosan hosszú volt ez a nap) elfogyott a látnivaló 
és lassan a türelmünk és a vizünk is, így felpattantunk a túrabuszra, ami visszavitt minket a „Csodapark” bejáratához. Kaptunk a bejáratnál ingyen pogácsát, mert mi voltunk a későn érkezők, akiknek odaadták az aznapi „büfé-maradékot” és végre-végre vizeeeeeet is ihattunk. Hazafelé bevásároltunk egy food market-ban és 10 dolcsi letétért elhoztuk a kemping összes főzőfelszerelését, de még nem ettünk. Neeeem dehogy, amúgy is minden nap csak este ettünk szinte, mert napközben mindig el voltunk foglalva a jobbnál jobb programokkal.
Na szóval kikölcsönöztünk egy csomó főzőfelszerelést, majd megint kocsiba ültünk és útnak eredtünk, hogy megnézzük esti kivilágításban a Rainbow Spring állat és növényparkot persze abban reménykedve, hátha végre sikerül lefülelni élőben is a híres neves kiwi madarat. A kiwiknek itt külön kis területük van, ahol mindig sötétséget tartanak, hiszen ezek éjjeli állatok és csak sötétben merészkednek elő, s itt működik egy kiwi szaporító program is, ahol a vadonból befogott tojásokat és fiókákat nevelgetik, majd ha elég nagyra nőttek, akkor pont oda visszaengedik őket, ahol befogták. Nagyon szégyenlős és szuper-aranyos kis állatkák a kiwik. Ők azok a madarak, akik a legközelebb állnak az emlősökhöz. Szőrzet-szerű barna színű a tolluk, elcsökevényesedett, nevetségesen aprócska szárnyaik, hihetetlenül fejlett szaglásuk, velős csontjuk van, külső hallóüregeik ééééés hosszú bajuszuk mint a macskának. Előszaladnak halálmegvető bátorsággal egy bokorból, majd láthatóan félúton elfelejtik, hogy merre is akartak menni, .. visszasunyítanak a bokorba, majd pár pillanat múlva megint előtörnek. Ők azok az állatok akik amikor megijednek vagy megtámadják őket, viccesen oldalfekvésbe vetik magukat és erős lábaikkal kapálódznak védekezésképpen. Nagyon aranyosan mozognak, kis béna billegő-fenék-illegető mozdulattal, mintha mindig éppen eldőlni készülnének, jobbra-balra dűlöngélnek, olyan kis sunnyogósan. Hát ennél jobban nem tudom leírni, látni kell ezeket a cuki kis Éliás-Tóbiásokat.Másnap még mindig Rotoruán vagyunk, reggel 10-re mentünk
vissza Rainbow Spring Park-ba megnézni a kiwik szaporító és megmentési programját. Mint korábban írtam, mivel a kiwik túlélési esélye, főleg fiatal korban a természetben nagyon alacsony, begyűjtik a tojásokat, és féléves korukig nevelik a fiókákat. Kicsit csalódottak voltunk, mert kiwiket nem láttunk, se kicsiket se nagyokast, se igazi tojásokat, csak szemléltetésképpen néhány homokkal töltött műanyagot meg a keltető-dobozokat és kajástálakat. No mindegy, tegnap este már láttuk a nagyokat. Tettünk egy nagy sétát a madár és növényparkban, láttunk keát, papagájokat és nagy kauri fákat, hattyúkat, kacsákat és egy nappal odújában szendergő kis wallaby-t is, akit egy ággal orvul megpróbáltunk ébredésre bírni, de csak az történt, hogy érdeklődve rágcsált a boton egyet-kettőt, majd a másik oldalára fordult és durmolt tovább.
Következő programunk a Whakarewarewa-i thermal village volt, olyan maori termál falu, ahol a gőzölgő vulkanikus talajon a természet erőit manapság is felhasználják a falu céljaira. Itt kb 70 maori él együtt, persze mindenki mindenkinek a rokona, és rendkívül büszkén ápolják hagyományaikat, és természetes módokon használják fel a geotermikus hőt. Először is ettünk itt egy tradicionális maori ebédet, amit itt földbe vájt lyukban gőzölnek. A faluban néhány ilyen lyuk van, és ezekben rendkívül gyorsan megfő, párolódik minden, közösen használják a „tűzhelyet”. Érkezési alapon van a sorrend, ha pedig valaki beletette már az aznapi ebédet, akkor egy kis követ helyez a fedél közepére, jelezvén hogy „foglalt”. Szóval ilyen módon elkészített ebédet ettünk, amit hangi-nak hívnak. Különösen finom volt az így elkészített főtt kukorica, kumarát is ettünk, ami édes krumpli, de gesztenye íze van, csak a rozmaringos kenyérmorzsaszerű valami nem jött be. A falu-kép nagyon szépen rendben tartott kis színes házakból állt, mindegyik kerítését tiki figura őrizte (fából faragott, pirosra festett, kis maori harcos figura, aminek a szemét-száját és pocakját fehér paua kagylókkal rakták ki), s aminek állítólag meg kell simogatni a fejét, és akkor vigyázni fog ránk. A talaj az egész faluban mindenhol gőzölgött, és idegenvezetőnk azt is elmondta, hogy az itteni gyerekek kiskoruktól tanulják a tradicionális mesterségeket és hagyományokat és ő maga is tudott pl nádból (flax) virágot vagy szoknyát készíteni – a nők ilyenkor első lépésként megsodorják a nádat a lábszárukon, így aztán nem kell a silk epil, mindenkinek maori nőnek teljesen sima a lába-, a férje pedig hagyományos maori motívumok tetoválásával foglalkozott. Az itt lakók gőzben főznek, ezzel fűtenek, ha kell, és a feltörő forró vizet használják fel a falu fürdőjében, ahol közösen fürdőznek. Kivezetik a hihetetlenül forró vizet egy betonplaccra, ahol az magától lehűl, majd kis csatornákon medence-szerűségekbe vezetik. 
Egy kedves maori nő kalauzolt minket, és bármit kérdeztünk az égvilágon mindenre tudta a választ, kisujjában volt a teljes maori kultúra és a hagyományaik. 
A maori gyerkőcök külön iskolában tanulják a maori nyelvet, táncot, ősi mozdulatokat és a hagyományaikat, mint például fonást, nádfelhasználást, festést stb.. Délelőtt volt is szerencsénk megnézni a helyi maori közösségi házban egy kis családias előadást, ahol bemutatták az üdvözlő és az elrettentő maori táncot-dalokat is (haka). Jellegzetesen kézremegtetés jelzi a barátságot szándékot, ha pedig meg akarják ijeszteni az ellenséget, akkor nagyokat dobbantanak, a férfiak verik a hasukat-mellüket, nyújtogatják a nyelvüket, a nők pedig ijesztően sikkantgatnak és meresztgetik a szemüket. Különböző eszközökkel táncoltak, kisebb nagyobb botokkal, pomponokkal. Az egyetlen vicces dolog a gitárral bővített banda volt, valahogy egy maori harcos gitárral a kezében olyan groteszknek tűnt. Előadtak egy szerelmes dalt is, ahogy a lány énekelt, annyira szép erős és tiszta hangja volt, hogy kirázott a hideg. 
Összességében nagyon élveztük ezt a napot, visszatérve a szállásra próbáltunk infót szerezni a Tongariro Crossingról, mert ez lett volna a következő terv másnapra, de lebeszéltek róla minket, mert az időjárás annyira rossz volt, hogy inkább csak a nagyon tapasztalt túrázók indultak útnak másnap. Be is igazolódott a dolog, mert reggelre sűrű ködfelhőbe burkolóztak a hegyek, s tekintve hogy nagyon minimál túrafelszerelésünk volt, -az sem igazán létezett- és még az eső is esett, valóban esélytelenek lettünk volna. A sok kérdezősködéssel el is telt az idő és nagyon későn kezdtünk szállást keresni, így végül csak egyetlen helyen tudtak fogadni minket, a Turangi Holiday Parkban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése