TOKIO-BÉCS-BUDAPEST-SZEGED (2008. december 31.)

Nos igen, időzíteni tudni kell. Pont szilveszterre tervezünk hazaérni, de irtó nagy mázlink lesz, ha sikerült otthon koccintani az újévre. Megint előttünk állt egy rendkívül hosszú repülőút. Az út monotonságát és a nem működő beépített tévé miatti dühünket, a mellettünk ülő japán bácsika enyhítette, akiről hamarosan kiderült, hogy japán létére nagyon szépen beszél magyarul, és szabadidejében kelet európai néprajzkutatással foglalkozik, kedvencei a cigányok. Gyorsan összefoglalta véleményét a magyarság-cigányság kérdésében és érződött a hangjában, hogy nagyon szereti és szívén viseli utóbbiak sorsát: „magyar okosz, nagyon okosz, egyszer megmutatni neki valamit, utána egyedül tudja, csinálja.... cigány is okosz, de mondani kell, sokszor mondani kell, nem szeretni csinálja.” A bácsika rendszeresen jár Magyarországra és Erdélybe és turnékat szervez a roma zenészeknek, akiknek egy része járt már japánban is, sőt vett nekik egy házat is ahol tudnak próbálni. Tanítgatott minket japánul, a hosszú út során egy csomó írásjelet elmagyarázott, sőt amikor megtudta, hogy itthon Magyarországon nem lehet kapni sushirizsfőző készüléket, akkor teljesen megsajnált minket, hogy akkor ezek szerint mi otthon nem tudunk igazi rendes sushi-t enni. Gyorsan előkapta sushi tartalékát, amit eredetileg egy barátjával akart szilveszterkor elfogyasztani egy hirtelen: „na most van szilveszter, együk!” felkiáltással lekapta a csomagjából és megosztotta velünk. Úgyhogy végül jól telt az utunk.
Bécsben elég szerencsétlenül érkeztünk, mert több mint egy órát kellett várni a Budapesti vonatra, és iszonyatosan hideg volt, úgyhogy vettünk egy meleg forrócsokit és behúzódtunk az egyik koromsötét vonatfülkébe.... nagyon szerettünk volna már találkozni a családdal de mégis....... pfff...........keserves érzés volt megint itthon lenni. A bécsi utat végigaludtunk, kényelmesen kifeküdve az ülésen, és bár szóltunk anyuénak hogy úton vagyunk, szegények halálra izgulták magukat, mire utolsóként végre leszálltunk a vonatról.

Itt éreztük igazán a csomagok súlyát, volt egy 33 kilós búvárszerkós táskánk, egy 23 kilós nagyhátizsák, egy 10 kilós kishátizsák, egy 7-8 kilós bőrönd, egy 3 kilós reduktortáska, valamint egy sátor, két hálózsák és egy nehéz fa-maszk Fidzsiről. Nagyon megörültünk egymásnak, ahogy a rég nem látott arcok végre felbukkantak a peronon! Az ölelgetések után gyorsan a pesti lakásba rohantunk, hogy megszabaduljunk a rengeteg cuccunktól, hisz Pisti anyukája már várt mindenkit Szegedre szilveszterre. Bele kellett húzzunk, hogy autóval odaérjünk időben, de végül sikerült! A banda becsöngetett pontban éjfélkor mindenki nagy örömére, és már nyílt is a pezsgő.